Összeszorult gyomor, kínzó fejfájás, éjszakai forgolódás. Sokan átéltük már hosszabb rövidebb ideig ezeket a szindrómákat anélkül, hogy komolyabban belementünk volna abba, hogy mi is okozhatja ezeket. „Rosszat ettem”, „front van”, „nem kellett volna 4 után azt a kávét meginni” - halljuk kollégáinktól, családtagjainktól. Ilyenkor egy jóakaró elejt egy „vegyél be egy……..” kezdetű jó tanácsot, mely tüneti szinten akár segíthet is rövidtávon. Hosszútávon azonban öngól, mert elodázza a szembesülést a valódi problémával, ami könnyen lehet, hogy krónikus stressz névre hallgat.
Régen is, ma is, ijesztően sokan érzik magukat rosszul a munkahelyükön. Véget nem érő a panaszáradat a cigaretta szünetben, az ebédnél, vagy otthon a vacsoránál. Mert mindenkivel van valami baj, a főnökkel, a kollégákkal, az ügyféllel, a szállítóval és még sorolhatnám. Ha ilyenkor feltesszük a kérdést: „Hogyha ennyire elégedetlen vagy, miért nem próbálsz meg váltani?” , a válasz többnyire döbbenet és magyarázkodás: „Hova mennék?” „De én ehhez értek csak”, „Engem itt ismernek”, „Á ugyan, megszoktam én már ezt”.
Vannak Magyarországon olyan települések, akár kisvárosok is, ahol valóban nehéz váltani a munkaadók csekély száma miatt. Magyar ember nem költözik munka miatt, ez a jellegzetesség is csak nagyon lassan fog eltűnni. Vannak azonban olyan szakmák és nagyobb városok, ahol a váltás lehetséges lenne. Amikor a munkahelyi légkör már olyannyira mérgez valakit, hogy a valós teljesítménye a képességeihez mérten akár 50%-a alá esik, ott valóban megoldás lehet a váltás (és akkor itt most tisztázzuk, nem feltétlen kell munkahelyet váltani, az eredmény szempontjából elegendő egy házon belüli ügyes munkakör váltás is). Mert 50% alatti teljesítésnél, persze hogy nem jön a sikerélmény, és így egy ördögi körbe kerülhetünk. A váltás már önmagában is motiváló tényező, a munkahelyi stressz egy előrehaladott fázisa, a fásultság, az apátia, ami ezzel a lépéssel orvosolható. Az új arcok, új feladatok felébresztik a megfelelni akarás vágyát, ezáltal fokozzák a teljesítményt.
A tapasztalat az, hogy nagyon nehezen hagyjuk el a megszokott munkakörnyezetünket, még akkor is, ha elégedetlenek vagyunk vele. Önigazolásként használjuk a „máshol sem jobb”, „itt legalább ismerem a dörgést” típusú kliséket, és ezzel egyre mélyebbre taszítjuk magunkat a boldogtalan munkanapok túlélési küzdelmeibe. Amikor elkezdődött a gazdasági válság, több fejvadász is megerősítette, hogy nem azért nehezebb a keresés, mert drasztikusan visszaesett az ajánlatok száma, hanem azért, mert a munkavállalók sokkal nehezebben merik elhagyni a régi, megszokott környezetüket.
A váltástól való félelem legtöbbször nem is félelem, hanem aggódás. A két fogalom közt én úgy tennék különbséget, hogy a félelemnek van konkrét tárgya, az aggódásnak nincs. Félek váltani, mert aggódom, hogy mit hoz a jövő az ismeretlenben. A komfort zónámon belül ok vagyok, de amint azt el kell hagyni, már komoly önbizalomhiányban szenvedek. Hogy ez ki ne derüljön mások számára, inkább nem is feszegetem a korlátaimat.
Megfelelő önbizalomszint elérésével, melyre léteznek technikák, előbb utóbb hihetővé válik, hogy máshol legalább ennyire meg fogjuk állni a helyünket, és a munkaidő nem egy szükséges rossz lesz az életben, hanem egy sikerélményt adó, életminőséget javító dolog.
Pézsa Noémi
Tréner- tanácsadó
Dale Carnegie Magyarország
Noémi 1993-ban végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, pénzügy és külgazdaság szakon. 1993 és 2007 között az Unilever Magyarország Kft-nél dolgozott pénzügyi, logisztikai és beszerzési területeken, majd az Emerson Co. Közép-Kelet Európai Beszerzési és Logisztikai szervezetében dolgozott logisztikai program managerként.
Noémi a Dale Carnegie kommunikációs és prezentációs mesterkurzusainak trénere.
Beszélt nyelvek: angol, német.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése